2018. nov 17.

2018. november 16. - Nyílt nap

írta: Urbán Péter Nándor
2018. november 16. - Nyílt nap

Idén is nagy szeretettel fogadtuk a nyolcadikos csoportokat nyílt napunk keretén belül. A 10 csoportban több mint 100 pályaválasztás előtt álló általános iskolás látogatott el intézményünkbe, akik kísérőikkel karöltve járhatták be az épületet, illetve az állomásokon keresztül ismerhették az iskolát.

A napot Faluhelyi Csaba műszaki igazgatóhelyettes rádiós köszöntése nyitotta.

A tornateremben Bartusné Nagy Nóra, Bartus Zoltán és Plachy Péter fogadta az érdeklődőket, izgalmasabbnál izgalmasabb bemutatókkal. Erős Róbert, valamint Molnár István tanárurak a CNC forgácsolás mesterségéből mutattak meg egy kis ízelítőt. Dániel Lászlónál a CAD 3D-s tervezésbe nyertek bepillantást a látogatók. Bozó Tamás, Gulyás András és Varga Csaba bemutatták a tanműhely forgácsoló és hegesztő tantermét. Kadlót Szilvia és Letovai Éva tanárnők idén először a Samsung Smart Teremben tartották az angol nyelvi bemutatót. A DÖK főhadiszállásának tekinthető 120-as tanteremben Gordosné Cseh Zsuzsanna patronáló tanár és a diákönkormányzat vezetősége az iskola szabadidős tevékenységeit koordináló szervezetet ismertették. A második emeleten helyet kapó 3 dimenziós mozi-, és tantermet Tóth Tibor mutatta be. Tóth Tamás és Aradi Patrik tanárurak állomása az építészetet kedvelőknek kedvezett. Borda Tiborné és Morvai István a Cisco Networking Teremben vezették be a diákokat a hálózat varázslatos világába. Hadusovszky Judit, Kakuk Erika tanárnők valamint Varga Tamás tanár úr a természettudományt mutatták be érdekes kísérletekkel.

Reméljük minden látogatónak jól telt a nálunk tett látogatása! Szeretnénk megköszönni minden tanárnak és diáknak, akik részt vettek a mai nap sikerességében.

Szólj hozzá

Nyílt nap 2018-2019