2018. sze 30.

2018. szeptember 28. – Jelvény - és gólyaavató

írta: Urbán Péter Nándor
2018. szeptember 28. – Jelvény - és gólyaavató

1.jpgMa megtörtént a 9.-esek felavatása. A Stromfeld szignál és a Himnusz elhangzása után Bozó János igazgatóúr beszédével köszöntötte az első éveseket, majd az osztályfőnököknek feltűzte a jelvényeket,  ezt követően az osztályfőnökök adták át ünnepélyesen az iskola logóját ábrázoló kitűzőt. A ceremónia után a diákönkormányzat elnöke, Urbán Péter Nándor üdvözölte a gólyákat. A Szózat és az ünnepélyes zászlókivitel után az osztályok a termükbe vonultak, felkészülni a gólyaavatóra, melyet ezúttal a tavaly nyelvielőkészítős osztály, a 9.C rendezett, akik nagy beleéléssel dolgozták ki a mai napot.

A játékos vetélkedő előtt a gólyák esküt tettek, melyben megfogadták, hogy a felsőbb éveseket előre engedik a CSP-ben.2.jpg

Az avató-vetélkedő a jelmezek bemutatásával kezdődött.

Az előkészületekre álló 20 perc alatt a 9.B-sek legalább 3x ennyit öregedtek, csak években. A 9.D igéző hastáncukkal bűvölték el a zsűrit, és évfolyamtársaikat. Az égből szálltak le közénk a 9.Ny angyalai. A geekek azaz a 9.E megzavarták az iskola hangrendszerét, hogy ők énekelhessenek. A 9.G tündérhercegnőknek kellett volna beöltözni, lehet, ők már eleve azok. De a zsűri nem vette be, így táncolniuk kellett.

3.jpgA második feladat a Legacy (=örökség) nevet kapta, hiszen a szervező osztálynak ez a kedvence a tavalyi évből. Egy kicsit alakítottak rajta, de a lényeg nem változott: csípős virslit kellett szájból szájba adni. Olyan ez, mint a herpesz. A változtatás az volt, hogy egymás mögött kellett állniuk, és az utolsónak meg kellett ennie a virslit. Hmm…

X-Faktort megszégyenítő műsort hozott össze az elsős évfolyam. A nyugdíjas csapat a Csókkirállyal emlékeztek meg a régi szép idők férfi4.jpg ideáljáról, de felcsendültek még olyan klasszikus slágerek is, mint az Azok a boldog szép napok, Santa Maria, Isztambul, vagy éppen a Mielőtt végleg elmegyek.

 

Az utolsó feladat a lufi leborotválása volt, mely a szó legszorosabb értelmében kirobbanó sikert ért el. A feladatban felakasztott lufit kellett leborotválni, úgy hogy az meg volt töltve vízzel, és alatta feküdt egy osztálytárs. Voltak, akik kő-papír-ollóval döntötték el, ki fekszik, és ki borotvál. Nyilvánvaló, hogy kinek volt 5.jpgtermészetes a mosolya. Az 5-ből 1 lufi maradt épen, volt, akiknek a borotválás után durrant ki a léggömbjük, de a szőrös szívű zsűri, a félsikert egyáltalán nem honorálták.

 

Nagy volt a tét, hiszen ma az dőlt el, hogy ki melyik osztály kap fejenként 1 tábla csokit, illetve a legfontosabb, hogy ki fogja rendezni jövőre a gólyaavatót...

 

A győztes osztály a 9.B, akik maximálisan megérdemelték a dobó legfelső helyét, így jövőre Nagy Marianna osztálya rendezi a gólyaavatót!

Gratulálunk!

 

Fotók: Hüvösi Kristóf

Szólj hozzá

2018-2019 Gólyaavató